Már megint itt vagyok. 23 évesen hogy jutottam el idáig?
Depressziós vagyok ismét. Egyszer sikerült ezt túlélnem, de… vajon ez is olyan betegség amiből véglegesen nem tudsz kigyógyulni? Mintha kábszeres lennék és folyton függnék az anyagtól, s ha egyszer megkóstoltam nincs megállás. Vágyakozik rá a szervezetem. Vagy ha már egyszer túléltem egy elvonókúrát, ismét a közelembe kerül, csábít és visszaránt. Ebbe a mélységbe, amibe zuhanok. Viszont ki szeretne ilyet magába nyomni? Ilyen életérzést, ami egyenlő a nullával, sőt inkább már mínuszba jár.
Egész nap nem éreztem semmit sem jónak. Éjjel van de telihold sincs, ez biztosan nem annak az előfutára. Így megy már egy hónapja. Ülök a szobámba, nincs kedvem még az udvarra sem kimozdulni. A mozgásterem is a munkám és a lakhelyem között van, 1km. Bőven elég. Egész nap így is azon gondolkozom: mikor érek haza? a szobámba? Egyedül akarok lenni, senkire sem vágyom, úgy is folyton csak sírok.
Legjobban az fáj, hogy kezdek mindent elveszíteni. A reményem, a hitem, az önbecsülésem, barátaim. Mindezt azért, mert elkapott ez a mocskos dög… ez az átkozott fekete karmú ribanc, csakhogy ismét vele legyek. Azt hiszem a depresszióm kapcsolatfüggő. Nem tud meglenni nélkülem. Szomjas a közelségemre, szereti átkarolni és cirógatni a testem minden porcikáját. Undorodom már minden érintésétől. Csúnya sebeket képes a húsomba vájni. A fizikális bántalmazását elviselném, csak a pszichém ne tenné tönkre.
Gyűlöllek, de talán mégis akarlak. Visszajöttél régi barátom. Te hívatlan vendég! Biztos mondani valód van számomra.
Váratlan vendég
2016 április 24. | Szerző: disha
Már megint itt vagyok. 23 évesen hogy jutottam el idáig?
Depressziós vagyok ismét. Egyszer sikerült ezt túlélnem, de… vajon ez is olyan betegség amiből véglegesen nem tudsz kigyógyulni? Mintha kábszeres lennék és folyton függnék az anyagtól, s ha egyszer megkóstoltam nincs megállás. Vágyakozik rá a szervezetem. Vagy ha már egyszer túléltem egy elvonókúrát, ismét a közelembe kerül, csábít és visszaránt. Ebbe a mélységbe, amibe zuhanok. Viszont ki szeretne ilyet magába nyomni? Ilyen életérzést, ami egyenlő a nullával, sőt inkább már mínuszba jár.
Egész nap nem éreztem semmit sem jónak. Éjjel van de telihold sincs, ez biztosan nem annak az előfutára. Így megy már egy hónapja. Ülök a szobámba, nincs kedvem még az udvarra sem kimozdulni. A mozgásterem is a munkám és a lakhelyem között van, 1km. Bőven elég. Egész nap így is azon gondolkozom: mikor érek haza? a szobámba? Egyedül akarok lenni, senkire sem vágyom, úgy is folyton csak sírok.
Legjobban az fáj, hogy kezdek mindent elveszíteni. A reményem, a hitem, az önbecsülésem, barátaim. Mindezt azért, mert elkapott ez a mocskos dög… ez az átkozott fekete karmú ribanc, csakhogy ismét vele legyek. Azt hiszem a depresszióm kapcsolatfüggő. Nem tud meglenni nélkülem. Szomjas a közelségemre, szereti átkarolni és cirógatni a testem minden porcikáját. Undorodom már minden érintésétől. Csúnya sebeket képes a húsomba vájni. A fizikális bántalmazását elviselném, csak a pszichém ne tenné tönkre.
Gyűlöllek, de talán mégis akarlak. Visszajöttél régi barátom. Te hívatlan vendég! Biztos mondani valód van számomra.
Hallgatlak..
Oldal ajánlása emailben
X